Alapítvány

Pályázat információk:

Bemutatkozások:

Fehér Tamás vagyok. 1970-ben születtem Budapesten. Anna nővér Édesapám kisebbik húga. Magam az egészségügyben dolgozom. Négy gyermekem van, 3 unokám és több mint 30 éve élek boldog házasságban, jelenleg Törökbálinton.

A másokon segítés, a támogató hozzáállás gyermekkorom óta az életem része. Hiszen Édesanyám nővérként erre nevelt és nagy hatással volt rám Anna nővér önzetlen, mindenek feletti elköteleződése Isten és a rászorulók felé.

Gyerekként emlékszem, hogy nagy családi ünnepeken (pl.: Karácsony) Anna nővér csak úgy vett részt, hogy az állami gondozott gyerekeket (akiket senki nem vitt haza) hozta magával. Sokat játszottunk Robival, Emillel, Sanyival, Ancsával és a többiekkel.

Családom és jómagam is az Otthon indulásától aktív részesei voltunk a sérültek életének. Édesanyám, Édesapám gyakran vettek részt az otthon körüli munkákban, mint ahogy a családom többi tagja is.

2019-ben Anna nővér hívására elvállaltam az otthonban a vezető ápolói munkakört. Így a mindennapi életem részévé vált a sérültekkel való foglalkozás, ami ezt megelőzően évi 1-2 alkalomra, később heti rendszerességre korlátozódott.

Anna nővér halála után jelentősen megváltozott körülmények késztettek arra, hogy másfelé tereljem az életem.

Jelenleg az alapítvány ügyvezetőjeként próbálok Anna nővér „gyermekeinek” és a látás-,mozgás, értelmi sérült testvéreinknek segíteni.


Józsa Judit (1974) kerámiaszobrász, művészettörténész, Józsa János és Julianna, Európa szerte ismert, neves korondi keramikus népművészek harmadik gyermeke Erdélyben, Székelyudvarhelyen született. Édesapja nemcsak a fazekasság mesterségének csínját-bínját adta át, hanem azt is, hogy a művésznek csak tiszta forrásból szabad merítenie. 1994-től az Anyaországban Budapesten él és alkot. 2002-ben, dicsérettel végezte el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténeti szakát. Tanulmányai segítenek a történelmi alkotások hiteles megfogalmazásában, nem véletlenül érezhető szobrain a tanult ikonográfia hatása. Családja népművészeti örökségére és művészettörténészi ismereteire alapozva, határozott célja, hogy olyan témákat dolgozzon fel évente megújuló tárlataiban, amelyekre addig nem, vagy csak elvétve került sor a magyar képzőművészetben, különösen a szobrászatban.

Tematikus tárlatai: 1996: Honfoglalás; 1997: Táltosok és szentek. Árpád népe és házának szentjei; 2004: „De Claris Selectisque Mulieribus”–Magyar Nagyasszonyok I. 800-1800.; 2005: Magyar Nagyasszonyok II. 1800-tól tegnapig; 2010: Magyar Nagyasszonyok III.; 2006: Múzsák kertje; 2007: TerrAqua világa; 2008: Magyar mesevilág; 2009: Magyar táncok; 2011 Magyar Család nagykompozíció; 2012: Magyar Örökség I.–A magyar nemzet erénykatalógusa; 2015: Magyar Örökség II. 2016-ban. „Gloria in excelsis Deo” című tárlatában, az 1980-as évektől 2015-ig tartó időszak, mintegy 30 év munkásságát felölelő több mint 150 alkotással összegző kiállításra került sor a Szegedi Dóm Altemplomában. 2018: „Mária, a Magyarok Boldogasszonya” c. tárlatban Szűz Mária életét mintegy 14 stációba mintázta, úgy ahogy a Katolikus Egyház a Krisztus misztérium összefüggéseiben ünnepli őt a liturgikus év során. Így még e téma a kortárs magyar művészetben, nem került feldolgozásra. 2021-ben „Magyar Csillaglegendárium I.” c. tárlatban a magyar nép csillagmitológiáját mutatta be.

Tovább

Eddig több mint kétszáz tárlata volt, hazai és külföldi helyszíneken. Műveit láthatták szerte a nagyvilágban: Amerikában, Kanadában és Ausztráliában is. Számos hazai és határon túli kezdeményezéshez nyújt önzetlen támogatást. A magyar nemzeti művészet elkötelezett híveként, több alkotónak nyitotta meg a tárlatát, értékelte művészetét. Alkotásairól, szobrairól számos cikk és értékelés megjelent.

Tagja: az Anyanyelvápolók Szövetségének, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületének, a Zeneakadémia Alapítvány kuratóriumi tagja, a Józsa Judit Művészeti Alapítvány elnöke. 2009-ben a Magyar Kultúra Lovagja megtisztelő címet, 2010-ben a Női Esélyegyenlőségért díjat, 2012-ben a Világ Magyarságáért Művészeti díjat, 2015-ben az Erdélyi Közösségi élet kiválósága díja, 2018-ban a Keresztény Kulturális Akadémia Cornelius – díját, 2019-ben Kölcsey-díjat, valamint a Széchényi Társaság Széchenyi díját vehette át. 2022-ben Magyar Arany Érdemkereszt elismerésben részesült.

2022-től tagja a Fehér Anna Nővér Látássérülteket Támogató Alapítvány kuratóriumának. Fehér Anna nővért és munkásságát példamutatónak tartja, emlékét tisztelettel szolgálja és őrzi. A Fehér Anna Nővérről elnevezett, évente kiadott gyógypedagógiai díj alkotója.

Felismerte azt, hogy művelődés-fejlesztő és magyarságtudat erősítő tevékenységre égető szükség van. Ezt a tevékenységet a saját erőből felújított és 2013 decemberében megnyitott, a Ferenciek terénél, a Kossuth Lajos u. 4. szám alatti (bejárat a Városház utca felől) Józsa Judit Galériában teljesíti ki. Egyrészt a saját, nagy bemutató tárlatai gyűjteményes anyagát (közel 200 szobor) a különböző tematikák mentén váltakozva, állandó kiállításként tárja a közönség elé, rendszeres előadásokkal, ingyenes tárlatvezetésekkel. Fő célja továbbá az igényes, minőségi, színvonalas, értéket képviselő, kárpátmedencei magyar képző-, ipar- és népművészeti alkotók összefogása és alkotásaik bemutatása.

Művészettörténészi ismereteire támaszkodva, az ikonográfia tudatos használatával az egyetemes Isten-tudatot, a keresztény erkölcsi rendet, a magyar népi hagyományt, ősi örökségünket magyarság-tudattal ötvözve alkot. Nemcsak esztétikai élményt szeretne nyújtani a szellemi-lelki értékekre fogékony látogatónak, hanem egyúttal történelmet, művelődéstörténetet, asszociációs látást is. Célja a magyar társadalomban az egészséges önismeret elérése, ugyanakkor felhívja a figyelmet értékeinkre, megerősítve nemzettudatunkat és helyes önértékelésünket Európa szívében.

Hittvallása: “Hiszek az egy Istenben/Hiszek a hazában/ Hiszek a nemzetben/

Hiszek az összetartozásban/ Hiszek a szeretetben/ Hiszek a családban!”


Viszlay Zsuzsanna vagyok. 1967-ben születtem Kassán. Felvidéken nőttem fel és végeztem a tanulmányaimat. 2004-ig matematika-fizika szakos tanárként és hitoktatóként a Szepsi Magyar Tannyelvű Általános Iskolában és Gimnáziumban tanítottam. 2005-ben Magyarországon jelentkeztem a Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek Kongregációjába. A rendi képzés után, melyet Németországban végeztem, 2009-ben tettem ideiglenes, majd 2014-ben örökfogadalmat. Az ideiglenes fogadalom után a budapesti közösségnek lettem a tagja. 2012-től a pilisborosjenői házunkban szolgáltam. Itt olyan csoportokat, egyéni jelentkezőket fogadtunk, akik vágytak az elcsendesedésre és az Istennel való mélyebb találkozásra. A szervezésen, előkészületeken túl lelkinapokat is vezettem. A plébánia életébe a hitoktatáson, adventi és nagyböjti előkészületeken, lelkinapokon keresztül kapcsolódtam be.

Anna nővért 2017-ben ismertem meg. Már az első találkozásunk alkalmával egy határozott, tudatos, az újonnan érkező felé is nyitott, elfogadó embert ismertem meg. 2017 szeptemberétől az Otthon mellett működő iskolában tanítottam. Anna nővér és Judit nővér a közösségükbe is befogadott. Talán mi voltunk az első olyan szerzetesi közösség Magyarországon, ahol különböző szerzetesrendek tagjai éltek együtt. Sokat tanultam abból, ahogyan ők ketten megélték a felebaráti szeretetet. Érezhetően Isten állt életük középpontjában. Anna nővér 2021-ben bekövetkezett haláláig lehettem részese ennek a szeretetközösségnek.

Mivel az Otthon új vezetésének, Anna nővér szellemiségétől merőben eltérő vezetői attitűdjével nem tudtam azonosulni, az iskolaév végén felmondtam. A szerzetesi szolgálat mellett 2021 szeptemberétől ügyviteli munkatársként dolgozom egy cégnél.

Az alapítvány kuratóriumának 2021 óta vagyok a tagja. Mi, kuratóriumi tagok felelősek vagyunk azért, hogy éljünk az alapítvány adta lehetőségekkel, és így legalább töredékében folytatódjon az a szolgálat, amely Isten akaratából, Anna nővér által, sok segítő ember közreműködésével évtizedeken keresztül nyújtott támogatást a látássérülteknek és az Otthon lakóinak.  

Dokumentumok

Rendezvény információk:

Kuratótiumi ülés jegyzőkönyvei:

Közérdekű adatok: